NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek - 2013.

Vese Világnapi programok az országban



EMMI: Mindent egy helyen

2013.09.03

Új Központi Ügyfélszolgálati Irodát hozott létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma.


A korábbi három információs szolgálatot összevonva ezentúl egy helyen várják 5 ügyfélszolgálati pultnál mindazokat, akik az EMMI szakterületeit érintő kérdésekben szeretnének tájékoztatást kérni vagy ügyet intézni, így a korábbi, Akadémia u 3. és 7. szám alatti ügyfélszolgálat összes tevékenységét is Az V. kerület Szalay u. 10-14. szám alatt található új ügyfélszolgálaton végzik ezt követően. Az új ügyfélszolgálat építészeti és informatikai kialakítására 8 millió forintot fordított az EMMI.

A11 munkatárssal működő központi ügyfélszolgálat általános ügyfélszolgálati és tájékoztató tevékenységet lát el. A segítségnyújtás történhet levélben, elektronikus levélben, telefonon, illetve az ügyfélszolgálat irodájában személyesen is. A Központi Ügyfélszolgálati Iroda reggel 9 órától várja a lakossági megkereséseket hétfőn, kedden és csütörtökön 16 óráig, szerdánként hosszabbított nyitva tartással 18 óráig, míg pénteken 12 óráig.

A Központi Ügyfélszolgálati Irodát telefonon egészségügyi ügyekben a (06-1) 795-1297, oktatási ügyekben a (06-1) 374-2190, (06-1) 374-2203, (06-1) 374-2125, szociális és egyéb ügyekben a (06-1) 795-3168számon lehet elérni.

A Központi Ügyfélszolgálati Iroda e-mail címe: ugyfelszolgalat@emmi.gov.hu.
Részletes lakossági információk a következő honlapokon találhatók: www.emmiugyfelszolgalat.gov.hu,
www.csaladitudakozo.kormany.hu, www.nyugdij.kormany.hu

Forrás: kormany.hu




Magyar Nephrologiai Társaság Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége B. Braun Diaverum Fresenius Medical Care