NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



A veséjét adta a férjének

2013.10.27

Élünk! Csoda! Ez a két szó szaladt ki először a számon a műtét után.


Nem tudta nézni férje szenvedését, kilátástalannak tűnő jövőjét, ezért felajánlotta neki egyik veséjét. Vera asszony ezért az életmentésért a közelmúltban a transzplantációs alapítványtól Pro Vita-díjat kapott - mutatta be a Veol.hu.

A veszprémi Kovács Ernőnél két évvel ezelőtt súlyos hasi érszűkületet állapítottak meg. A Pápán elvégzett életmentő műtét közben derült ki, hogy jobb oldali veséje már egy ideje nem működik, a bal oldalinak is csupán harmincszázalékos volt a teljesítménye. (Ez évben, abudapesti beavatkozás előtt már csak 10 százalékon dolgozott a fontos szerv.) Felépülése után minden második napon dialízisre járt Veszprémben, ami több mint négy órát vett igénybe. Ettől kezdve már nem tudott dolgozni, elutazni a Somogy megyei Vörsre, a szülői házhoz, ahol párjával előszeretettel kertészkedett. Kedvenc hobbijuknak, a horgászásnak is búcsút mondott. A barátok is elmaradtak, mert nem tudtak részt venni a közös összejöveteleken. A bezártság a 64 éves, tevékeny férfi idegeit is megviselte. Ráadásul ereje egyre jobban elhagyta, rohamos fogyásnak indult.

– Amikor Pápán a műtét után elkezdődött a dialízises kezelés, a betegágya mellett eldöntöttem, hogy segítek rajta, hiszen ilyen állapotban nem élheti le az életét – meséli a 61 éves Vera asszony, aki párjával immár 41 éve él boldog házasságban. A történet folytatása a teljes cikkben

Forrás: veol.hu




Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége