NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Előadások a jelenről és a "hogyan továbbról"

2013.03.22

A Magyar Tudós Ifjú Hypertonologusok és Nephrologusok Értekezlete (I. Mathiné).


A Magyar Tudós Ifjú Hypertonológusok és Nephrológusok Értekezlete (MATHINÉ) fiatal orvosoknak szóló tudományos nap, melyre első alkalommal március 22-én, a II. Aesculap Mesterkurzus keretében került sor. Megszervezésével a MANET (Magyar Nephrológiai Társaság) és az MHT (Magyar Hypertonia Társaság) fiatal munkatársainak az volt a célja, hogy erősítsék a vesebetegséggel, magas vérnyomással foglalkozó fiatal kutatók szellemi közösségét, tudományos munkáját, együttműködését Magyarországon, azzal az üzenettel, hogy az anyagi elismerés mellett a megfelelő alkotóközösség is fontos tényező az orvosi munka és az orvosi kutatómunka során.

A két tudományos társaság Ifjúsági Bizottságai szervezte rendezvényen a résztvevők egymás kutatási eredményeiből meríthettek új ismereteket, és emellett fejleszthették vitakészségüket is. Ismert, hogy a fiatal orvosok kivándorlása mindennapi téma. Ez a rendezvény öntevékeny módon próbál tenni az itthon kialakuló szakmai és szellemi közösség megtartásáért és amennyire lehetséges, az itthon tartásáért.

A tudományos ülés során az egyetemi központok és közkórházak már sikeres, díjakkal elismert és még pályájuk kezdetén álló fiatal dolgozói mutatták be egymásnak munkájukat a magasvérnyomás-betegség és a vesebetegségek tárgykörében.

A rendezvény egyben továbbképzés volt a családorvos, belgyógyász, kardiológus, nephrologus, rezidens és PhD. kollégák számára.

Forrás: vesebetegseg.hu



Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége