NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Gyermekrajzpályázat

2014.10.09

Pályázati felhívás elemi iskolások számára: Védd a veséd, tudd meg, hogyan!






1. Kiíró: a Magyar Nephrologiai Alapítvány / Nemzeti Vese Program
    Lebonyolító: A Nemzeti Vese Program

2. A pályázat célja és tárgya:
A Nemzeti Vese Programot 2011. tavaszán, a szakminisztérium erkölcsi támogatásával azzal a céllal hívták életre, hogy a szakmai szervezetek és betegszervezetek munkáját segítve iránymutatást, keretet adjon minden vesével kapcsolatos aktivitásnak, a prevenciótól kezdve a szűrésen és a vesepótló kezeléseken át, egészen a transzplantációig. A program célja egyrészt az edukáció, a lakosság és a betegek információval történő ellátása, másrészt szakmai párbeszéd folytatása, amelynek eredménye egy – a döntéshozók számára is iránymutatást, valódi megoldást jelentő – cselekvési terv megvalósítása.

A pályázat célja, hogy a kiírás eredményeként olyan gyermekrajzok szülessenek, amelyek felhívják a magyar társadalom figyelmét a vese védelmére, a vesék összetett és létfontosságú szerepére, a vesebetegségek megelőzésének fontosságára! A kezdeményezés célja továbbá, hogy a pályázaton résztvevő diákok elmélyítsék a vesével kapcsolatos ismereteiket, tudatosítsuk bennük a prevenció jelentőségét, érzékennyé tegyük őket a beteg embertársainkkal való szociális kapcsolatokra, valamint az ő nyelvükön megismertessük velük a dialízis, a donáció és a transzplantáció fogalmait.

A veseműködés egészséges állapottól való eltérésének korai azonosítása kiemelt fontosságú, és lehetővé teszi, hogy a beteg mielőbb megfelelő kezelésben részesüljön még mielőtt a vesekárosodás megtörténik. A vesebetegségek általában lassan alakulnak ki és az észlelhető komolyabb panaszok, tünetek csak jóval később jelentkeznek, sokszor akkor, amikor a betegnek már visszafordíthatatlan veseelégtelensége van, ami vesepótló kezelést (dialízist), illetve veseátültetést tehet szükségessé.

Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben. Évente mintegy 500-600 ezer vesebeteg szorul gondozásra, 270-300 veseátültetés valósul meg, és közel 6500 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg életben maradását biztosítja a művesekezelés.
A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen lecsapó, alattomos betegség nagy része azonban odafigyeléssel megelőzhető.

A pályázat jelmondata: Védd a veséd, tudd meg, hogyan!  8 aranyszabály a vesénk védelmében!

3. A pályázat jellege:
A kiírás nyilvános művészeti pályázat. A pályázatra egyének vagy csoportok plakát-, illetve rajz alkotásait várjuk.

4. A pályázat díjazása
A bíráló bizottság 1 díj odaítéléséről dönt, de a beérkezett anyag minőségének függvényében további díjakat is kioszthat. A díjak minőségi művészeti eszközcsomagok.
A 20 legjobbnak ítélt alkotás, a Vese Világnap központi rendezvényéhez kapcsolódóan, kiállításra kerül.

5. A jelentkezés feltételei:
- Minden 6-14 év közötti személy pályázhat újonnan elkészített saját művészeti alkotásával.
- A pályázók kizárólag saját eredeti szerzői alkotásukkal pályázhatnak, ellenkező esetben a pályázat érvénytelenné válik, a pályázó díjat nem kaphat, ha ez a díjátadást követően válik ismertté, a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni.
- A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját szerzői műve, továbbá vállalja a felelősséget, hogy az általa benyújtott pályamű nem sérti más szerzői, felhasználói, illetve személyiségi jogát és a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályba nem ütközik.
- Csak az a pályázat számít érvényesnek, amely a meghirdetett határidőn belül beérkezik.
- A pályázók a pályázat benyújtásával engedélyezik azt, hogy a szervezők a pályázati anyagokat a ismeretterjesztő célú szakmai fórumokon bemutassák.
- A pályázó elfogadja, hogy a kiíró csak a bíráló bizottság által elbírált nyertes pályázatot díjazza, a többi pályázatot benyújtók részére pályadíjat nem biztosít.
- A pályázók a pályázat benyújtásával elfogadják a pályázati kiírás feltételeit és a bíráló bizottság döntését. A bíráló bizottság döntésével kapcsolatban reklamációra nincs lehetőség.
- A pályázók a pályázat benyújtásával elfogadják, hogy a pályamunkákat a Nemzeti Vese Program, céljai érdekében korlátlan ideig, szabadon használhatja.

6. A pályázat menete
1. A pályázati kiírás megtalálható a www.vesebetegseg.hu honlapon: http://www.vesebetegseg.hu/hirek_aktualitasok/gyermekrajzpalyazat.html
2. A pályaműveket A3-as méretben, annak hátoldalán a
• pályázó nevének,
• életkorának,
• iskolája nevének,
• osztályának,
• felkészítő tanára nevének
olvasható feltüntetésével, a felkészítő pedagógusnak kérjük benyújtani.

7. A pályázat időrendje
- 2014. szeptember 30. – a pályázat kihirdetése
- Pályázati munka leadása: 2015. január 12. 16.00 óra
- 2014. március 12. a kiállítás megnyitója, a 20 legjobbnak bizonyult munka bemutatása, nyertes hirdetése

Kapcsolat:
Böcskei Virág / Nemzeti Vese Program programfelelős ( +36 30 445 8761 +36 30 445 8761 )
E-mail: nemzetiveseprogram@gmail.com
www.vesebetegseg.hu
További információk, kérdések, és letölthető anyagok: www.vesebetegseg.hu oldalon




Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége