NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Ismét sikeres betegfórum a szervátültetésről

2012.11.01

Öt fórum, több mint 600 résztvevővel - ez az összefogás idei mérlege.


Több mint száz érintett beteg és hozzátartozó fogadta el a meghívást az idei utolsó, a sorban ötödik, ezúttal Nyíregyháza-Sóstón tartott regionális Transzplantációs Fórumra, melyet a szervátültetés lehetőségéről és részleteiről szerveztek. A Transzplantációs Alapítvány a Megújított életekért szervezet harmadik éve futó rendezvénysorozatának célja, hogy a dializált betegek és hozzátartozóik pontos képet kaphassanak a hazai szervátültetés helyzetéről, szakmai részleteiről, az élődonoros átültetés lehetőségéről, előnyeiről és az előadásokon túl helyben feltehessék nagyon is gyakorlati kérdéseiket a jelen lévő szakorvosoknak valamint a transzplantáción már átesett betegtársaknak. A kezdeményezés a Magyar Nephrologiai Társaság, a Nemzeti Vese Program és a szaktárca támogatásával valósul meg.

Így volt ez október 28-án is: a B.Braun Avitum és a Fresenius Medical Care által működtetett debreceni dialízis állomásokról, valamint a nyíregyházi, mátészalkai és kisvárdai B.Braun állomásokról, a szolgáltatók támogatásának köszönhetően külön buszokkal érkeztek a betegek és hozzátartozóik, valamint az őket kezelő dialízis állomások munkatársai (vezetők, orvosok, nővérek) a sóstóhegyi Bíbic Hotelbe. Az érkezőket Dr. Kárpáti István, a Magyar Nephrologiai Társaság főtitkára és Dr. Szegedi János, a Társaság alelnöke, valamint Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte.



A szervátültetés történetéről, a mai helyzetről és az élődonoros transzplantáció terén történt hatalmas előrelépésről, illetve (helyben vetített filmmel illusztrálva) a kézzel asszisztált laparoszkópos veseeltávolításról Dr. Fedor Roland, a debreceni sebészeti klinika (DE OEC) transzplantációs sebésze tartott előadást.

Dr. Remport Ádám nefrológus, a Magyar Nephrologiai Társaság Transzplantációs Bizottságának elnöke előadásában a transzplantációs várólistára kerülés feltételeiről, a szükséges vizsgálatokról, a transzplantáció mielőbbi elvégzésének előnyeiről beszélt. Továbbá részletesen bemutatta az élődonoros transzplantáció feltételeit, a donor alkalmasságának kivizsgálását, és a műtét előnyeit, esetleges veszélyeit.



Mint minden eddigi fórumon, ezúttal is hihetetlen őszinteséggel és meggyőző erővel meséltek saját motivációikról és tapasztalataikról az élődonoros veseátültetésben részt vett párok, s az előadások után a szakértőkkel együtt válaszoltak a hallgatóság menet közben vagy már odahaza felvetődött kérdéseire, valódi párbeszéddé téve betegoktatást.



Meg kell említeni, hogy az október 28-i Fórum folytatása volt az augusztus 2-án, Nyíregyházán szintén sikeresen megszervezett Transzplantációs Fórumnak. A kelet-magyarországi régió szakembereinek edukációs aktivitását jelzi továbbá a Vese Világnap helyi rendezvényének sikere (több mint 120 lakos részvételével, két televíziós, két rádió interjúval, egy újságcikkel) és a 2012. október 13-án, 82 regisztrált résztvevővel tartott orvos továbbképzés is.

Forrás: vesebetegseg.hu




Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége