NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Jól sikerült a IX. Mi is nyaralunk tábor

2012.08.30

Idén kilencedik alkalommal nyaralhattak együtt a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért jóvoltából a szervátültetett gyerekek és szüleik Balatonvilágoson.


Idén kilencedik alkalommal nyaralhattak együtt a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért jóvoltából a szervátültetett gyerekek és szüleik Balatonvilágoson. A tábor minden jelenlévő véleménye szerint nagyon jól sikerült, hiteles beszámolóval a civil szervezet honlapján a szívátültetésen átesett Zsófi szolgált az otthonmaradóknak. Ezt idézzük az alábbiakban, a jövő évi folytatás reményében.


A tábori híreket tarka csokorba tömörítve szeretnék ezúttal mindenki számára híradással lenni, milyen fontos események is történtek velünk egy hét alatt.

Első napunkon a személyes viszontlátás öröme után a Pa-Dö-Dő együttes táborunkba látogatása dobta még jobban fel, melankolikusnak éppen amúgy sem nevezhető kedélyünket. A táncosokkal, vokalistákkal érkező duó egy órás fergeteges műsort adott nekünk. Ekkor figyeltünk föl először egy újdonsült, ifjú táborlakóra a 4 éves, májátültetésen átesett Moirára, aki nagyon magabiztosan mozogva a színpadon, koncert közben spontán puszival nyilvánította ki a Pa-Dö-Dő énekesnői felé szeretetét, közvetítve ezzel egy kicsit minden vele érző táborlakó gyermek kedvességét. Moira egyébként a hét folyamán még több rendezvényen megmutatta nekünk színpadi háttértáncos tehetségét.
A számos program között mindig meghatározó élmény jelent látogatásunk a Balatonfűzfői Kalandparkba. Mindenki sokat ügyesedett tavaly óta! Én négyszer is boboztam az idén! A kalandpályákon azok is elindultak, akik tavaly még nem mertek és ámuldozva figyelhettük a legkisebb mászó bajnokok rekordkísérleteit. A pálmát először a 3 éves Bence vitte el a gyerek mászó falon pillanatok alatt elérve a 4-5 méteres magasságban levő csúcsot. Szoros versenyben a megosztott első hely másik bajnoka az 5 éves hallássérült, vesetranszplantált Zolika volt, aki ugyanilyen félelmet nem ismerő bátorsággal ért célba. Zolikáról el kell, hogy mondjam nektek, bár nem érnek el hozzá a világ sokszínű hangjai ő a hét folyamán mosolyával, huncutságával, mutogatással, a kreatív kommunikáció ezernyi eszközével mindenki szívéhez odatalált.

Szerdán Mohácsi Attila vezetésével táborunkba látogatott a Maya Trió, hogy csodálatos musical esttel kedveskedjenek nekünk. Mindenki nagyon élvezte az előadást, a végén sokan táncra is perdültünk. Személy szerint engem legjobban a „Bőg a tehén, mert nincs kalap a fején és napszúrást kap szegény, ha meleg az idő” -refrén fogott meg. Átérezve a téma aktualitását még a hét vége felé is gyakran erre a dalra fakadtam környezetem szórakoztatása érdekében.
Csütörtök délután sok anyuka nagyon megszépült, új frizurát és sminket kaptak, felvették legcsinosabb ruhájukat, hogy az esti vacsoránál divatbemutatót tartsanak nekünk. Úgy éreztem itt a nagy pillanat, hogy minden előzetes készülődést mellőzve én is bemutathassam végre nagyrózsás kánikularuhámat, így az utolsó körnél becsatlakoztam a manökenek felvonulásába.

A pénteki nap fordulópontot jelentett az életemben, mivel az idő kijavulásával reggel negyed 10-kor, a rendes uszi óra keretében a Balatonba csobbantam társaimmal együtt! Életemben először! Ahogy mondogattam Anyukámnak „egész testemmel együtt!” bementem a Balaton vizébe! Amíg uszi órán a 8 éves, vesetranszplantált Bence és az 5 éves májtranszplantált Balázs úszódeszka segítségével hason is háton is már nagyon ügyesen siklottak a vízben addig én talpacskáimmal a homokot tapicskolva feltérképeztem a felszín alatti domborzati viszonyokat és szemügyre vettem a vízminőséget.

Pénteken este lezajlott a hagyományos Ki mit tud? rendezvény, melyen a táborlakók felfedhették sokrétű művészi ambíciójukat a Börcsök Enikő színművésznő által vezetett zsűri előtt. Antónia X-faktor kategóriában jeleskedett , Lacika autentikus népdalénekessé változott, Léna egy egész mesekönyvet mesélt el nekünk. A versmondók, zenészek, stand-up komikus jelöltek mellett a csoportosan fellépők közül a Táncoló Virágok együttes volt az egyik legemlékezetesebb. Lili stylist segítségével megszépült és trendi ruhába öltözött nagylányok valamint két tehetséges fiatalember alkalmi tánccsoportként lenyűgöző színpadi show-t alkottak az Abba együttes zenéjére. A csapat vezető táncosa, Ági hajlékony tornászlányként akrobatikus elemeket is bemutatott. A zsűri értékelése alapján mindannyian győztesek lettünk!

Szombaton este a három gitáros testvér által alkotott Fivérek együttes hozta el hozzánk meleg szívvel, legszebb dalait.
Bár a cicák lelki rokonaim ezen a héten mégis a kutyák álltak életem középpontjában. Első napokban a táborunkba látogató Pa-Dö-Dő együttes jóvoltából már megismerkedhettünk Erzsi kutyával, akinek sétáltatási jogaiért néha közelharcot vívtunk. Később szeretetünk céltáblájává Bogi kutya vált, de Manci és Panka nevű yorki kisasszonyoknak sem kellett az érdeklődés hiánya miatt ránk megorrolni. A tábor utolsó napján fedeztem fel Éhenkórászt, a teknősbékát, aki mint kiderült egész héten át tábori közösségünk nagy becsben tartott tagja volt. Vele személyes kapcsolatom már nem tudott kiteljesedni, mert az utolsó, vasárnapi búcsústrandolás és Éhenkórász étvágyának levelekkel való csillapítása után kénytelen voltam búcsút inteni önfeledt nyaralásunk helyszínének. Észre sem vettük és eltelt a hét és annyi mindent még nem említettem! Itt voltak a tűzzsonglőrök, volt színi tanoda és kézműveskedés ezernyi formája, a gyógytornász néni megmozgatta minden porcikánkat, volt futás, ping-pong, kenuzás stb... minden mennyiségben.
Rólunk szólt ez a hét kicsit jobban, mint bármikor máskor az évben, mindannyian még inkább a figyelem és a szeretet középpontjában álltunk. Üzenem minden barátomnak, hogy jövőre is jöjjön, akik pedig még nem voltak, azokat nagyon hívjuk, a következő alkalmat ne szalasszák el!  Képek a tábor életéből

Forrás: transzalap.hu




Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége