NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Kockázatok a dialíziskezelésben

2012.01.02

Bízunk abban, hogy továbbra is lesz szerepünk a magyar egészségügyben, és jó példaként tudunk megmaradni a piacon.


A Nemzeti Vese Program kiváló példa arra, hogy milyen eredményesen lehet összefogással közösségi célokat eredményesen megvalósítani. Bár a program elején vagyunk, hiszen májusban bontottunk zászlót, azt követően, hogy az alapötletet kitaláltuk és a szakmai szervezetek is rendkívül nagy vehemenciával csatlakoztak a programhoz, valódi párbeszéd alakult ki a szakma, a szolgáltatók, a finanszírozó és az Egészségügyi Államtitkárság között. Reményeink között szerepel, hogy ezzel az együttműködéssel az egészségügy bizonyos szegmensének problémái megoldhatóak és hosszú távon kezelhetőek - mondta el Dr. Széchenyi Kornél, a 11 dialízis központot üzemeltető Diaverum Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az idei kilátásokról szóló, a Kórház szaklapnak adott interjúban.
 
Mint mondta, arra törekszünk, hogy az a 600 ezer hipertóniás, diabéteszes beteg akiknek veséje már érintett, időben szerezzen tudomást a vesebetegségről, és időben járjon el megfelelő kezelésre, felvilágosításra. Így a betegség progressziója lassítható, jól jár a beteg, hiszen később szorul dialízis ellátásra, és kis odafigyeléssel elérhető az is, hogy el tudja látni munkáját, ne szoruljon segélyre, értéket teremtsen az országnak, és csökkentse az egészségügyi kiadásokat. Hozzátette, sok esetben a progresszió lassítható, és nem mindegy, hogy a beteg milyen állapotban kerül dialízisre. Ha kontroll alatt volt, ezért jobb állapotban van, csökkennek a hospitalizációs és ellátási költségek, így kapcsolódnak össze érdekeink. Számunkra a hosszú távú társadalmi célok ellátása az igazán fontos, hiszen ez termel valódi nyereséget. Úgy érzem, a Nemzeti Vese Program mindegyik szereplő részéről befektetés a jövőbe, és talán ez a leghatékonyabb befektetés, hiszen a szakma és szolgáltatók összefogásával elérhető, hogy a jó szándék meg is valósuljon.

A dialízis szolgáltatások és szolgáltatók kilátásairól a Weborvos Pro-n.




Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége