NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Megszűnhet a félegyházi műveseállomás?

2016.07.05

Annak ellenére, hogy telt házzal működik évente 30 millió forint veszteséget termel.


Valóban bezárják a félegyházi műveseállomást? – tette fel a kérdés Kollár László önkormányzati képviselő a csütörtöki testületi ülésen. A városatya felvetésére válaszolva Csányi József polgármester elmondta, hozzájuk is eljutott a műveseállomás bezárásának híre, ezért levélben kért tájékoztatást a központ további sorsáról a miniszterelnöktől, illetve a szaktárcától – olvasható a baon.hu portálján.

A testületi ülésen az is elhangzott, hogy a félegyházi dialízis központot külső vállalkozó működteti állami finanszírozással. Ám a műveseállomás annak ellenére, hogy telt házzal működik évente 30 millió forint veszteséget termel. Ugyanakkor országos szinten tervezik a műveseállomások átszervezést, azaz központosítását. Így valószínűleg a félegyházi és környékbeli betegeket Kecskeméten látják majd el. A félegyházi állomáson 54 vesebeteget kezelnek, közülük 15 félegyházi. A betegeknek kétnaponta kell kezelésre járniuk.

Forrás: baon.hu




Magyar Nephrologiai Társaság Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége B. Braun Diaverum Fresenius Medical Care