NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Tetőzött az influenzajárvány

2013.03.06

Budapesten és 7 megyében csökkent, ötben nem változott, hétben pedig emelkedett a betegek száma.


A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok 2013. február 25. és március 3. között 7%-kal kevesebb beteget regisztráltak, mint a 8. héten. Ez alapján megállapítható, hogy a lakosság 0,3%-a, mintegy 37 500 beteg fordult orvoshoz influenzás panaszokkal - jelentette az Országos Epi demiológiai Központ.

A betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás, az előző héthez hasonlóan a gyermekek aránya volt a legnagyobb (36,3%). Az összes beteg 34,8%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 22,3%-uk a 35-59 évesek, 6,6% pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága ezen a héten is a 3-5 évesek (976,7%000) és 6-9 évesek (977,3%000) között volt a legmagasabb.

A 9. héten Budapesten és 7 megyében (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest, Somogy, Tolna) csökkent, 5 megyében (Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg) nem változott és 7 megyében (Békés, Csongrád, Fejér, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala) emelkedett az influenzás tünetekkel orvosnál jelentkező betegek száma.

Az OEK Légúti vírus osztályára a kilencedik naptári héten 141 influenza-gyanús betegtől származó légúti minta érkezett. Hatvanhat esetben igazolták az influenzavírusok (43 influenza A és 23 influenza B) és 11 esetben légúti óriássejtes vírus (RSV) jelenlétét. A sentinel orvosok által beküldött 86 betegtől származó mintából 14 esetben influenza A(H1N1)pdm09, 12 esetben influenza A(H3) és 15 esetben influenza B vírus jelenlétét mutatták ki. Az influenza-pozitivitási arány 47,7%-nak felelt meg. A hagyományos beküldés keretében érkezett 55 betegtől származó vizsgálati anyag közül 25 influenza- és 5 RSV-pozitívnak bizonyult.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 9. héten hat jelentés érkezett. A járványok közül négy óvodában, kettő általános iskolában fordult elő. A járványokat négy megyéből jelentették (Fejér, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas). Öt járványban történt mintavételezés: egy iskolai járványban az influenza B vírusok kóroki szerepét igazolták, három óvodai járványban az influenza B vírus mellett az RSV jelenlétét is kimutatták, egy óvodai járványban pedig az RSV jelenlétét igazolták az elvégzett vizsgálatok.

Forrás: OEK




Magyar Nephrologiai Társaság Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége B. Braun Diaverum Fresenius Medical Care