NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Tulassay professzor az idei kitüntetett

2011.10.27

A nálunk zajló vesekutatások széles érdeklődést váltottak ki a világban.


A Magyar Nephrologiai Társaság (MANET) által alapított Korányi Sándor-díjat idén prof. dr. Tulassay Tivadar veheti át. A díjátadási ünnepség és a díjazott díszelőadása október 27-én, Egerben, a MANET Nagygyűlésének keretében volt. A Semmelwies Egyetem rektorát a nefrológia iránti elkötelezettségéről és az utánpótlás neveléséről kérdeztük.

Rektor Úr, először is gratulálok a Korányi Sándor-díjhoz! Fiatal kutatóként, gyerekgyógyászként mi vonzotta a nefrológia irányába?

– A nefrológiával fiatal orvos koromban kezdtem el foglalkozni, mert az az egyéniség, aki a magyar gyerekgyógyászatot, a csecsemőgyógyászatot, a neonatológiát, ezen belül a vesekutatást is, vagy a vesekutatáshoz kapcsolódó só-vízháztartást meghatározta, Kerpel-Fronius Ödön professzor a mentorom volt. Teljesen egyértelmű volt, hogy mindenki, aki a bűvkörébe került, az egyfajta epigonként próbált ezen a területen dolgozni. Nekem az volt még a szerencsém, hogy Magyarországon éppen akkor indult nagy sikerútjára az újszülöttgyógyászat, a neonatológia, ami addig nem volt jól szervezett és működőképes. Másutt a világon nem sokkal korábban kezdődött el ennek a területnek a felfuttatása. A születés utáni, méhen kívüli átállásnak egészen speciális szabályozói vannak, és ezek a speciális szabályozók a vese működését is alapvetően érintik. Amikor a pályámat kezdtem, akkor írták le, hogy miért és hogyan működik a vese a születés után, a fiziológiás élettani körülmények között, és mi van akkor, ha valaki korábban jön a világra, kis súlyú, oxigénhiányos vagy keringészavarban szenved. Ez egy nagyon ígéretes, izgalmas kutatási terület volt, ami ötvözte a Korányi Sándor által művelt vesekutatást, illetve az akkor új elemként megnyilvánuló neonatológiai kutatást. Ennek a kettőnek a határterületén kezdtem el a klinikai kutatásokat.

Hogyan emlékszik vissza azokra az évekre?

– Úgy gondolok arra az időszakra, mint az életem egyik nagyon szép élményére, mert alapmegállapítások mellett a mindennapi és a betegágy mellett is hasznosítható gyógyszeres terápiás újdonságokra jöttünk rá, amelyeket aztán a nagyvilágban elfogadtak és ma is alkalmaznak. Ez jólesett akkor is, jólesik most is visszagondolni ezekre az évekre. Különösen azért, mert olyan munkatársakkal, barátokkal dolgoztam akkor együtt, aki támogattak bennünket, és azért tudtuk ezeket a vizsgálatokat kivitelezni. Mások pedig a világ gazdagabbik részén hoztak sikereket ennek a kutatási területnek, saját maguknak és Magyarországnak is. Így indult el a nefrológiával és a neonatológiával közösen a vesekutásból vitt pályám.

Az idehaza, e területeken végzett megfigyeléseket volt alkalma külföldi tapasztalatokkal is kiegészíteni?

– Lényegében ugyanezt a vonalat kezdtem el kiteljesíteni Heidelbergben, egy Humboldt-ösztöndíj kapcsán: bizonyos endokrinológiai kutatással egészítettem ki a korábbi megfigyeléseket, amelyek egy akkor leírt, felfedezett új hormonnak (a pitvari nátriuretikus peptidnek) a hatását tanulmányozták. Ez egy nagyon szép, közel két év volt Heidelbergben, ahol alapkutatást és alkalmazott kutatást is végeztem az itthoni laboratóriumokkal és klinikákkal együttműködve. Amikor hazajöttem Heidelbergből, akkor mindazt, amit megtanultam, itthon kezdtem alkalmazni.

Hogyan alakította ki azt a kutatóbázist, amely aztán az utánpótlásnevelésnek is helyt adott?

– Korábbi főnököm kis kutatólabóratóriumának vezetését vettem át, és sikerült felfejleszteni egy akadémiailag is támogatott kutatóhellyé. Úgy tekintek ezekre az utódnevelési kérdésekre, hogy ki, milyen életkorban, mely feladatokkal kell megbírkózzék, mint az emberi élet különböző fázisainak a fontos periódusai. A 20-as évek az alapképzés, a tanulás, az információgyűjtés évei. A 30-as évek a legintenzívebbek, amikor a kutatót és energiáit is jó értelemben felemészti a munka. Ekkor mindent meg lehet alapozni, és az ember fiatalos lendületével olyan dolgokra jön rá, amire 60 éves kora után már ritkán. 40 éves kor körül létre kell hozni azt a kis csapatot, akikkel együtt tud dolgozni, tudja őket irányítani. 50 éves korán túl pedig valaki vagy eljut egy vezető pozícióba, és akkor nem a konkrét feladata – kutatóként sem –, hogy a laborban a pipettát fogja (bár ez néha fájdalmas felismerés), hanem hogy bizonyos témák koherenciáját észrevegye, azokat implementálja, új módszereket fejlesztessen, vagy fogadjon be a laboratóriumába. Új munkatársakkal próbálja meg azokat a kérdéseket körbejárni más aspektusból, amelyekre addig nem volt mód. Tehát ez egyfajta csapatépítés. Ilyen szempontból az életem szerencsésen alakult, mert ez a csapatépítés bekövetkezett, arra alkalmas, kiváló emberekkel. Nagyon sok tehetséges PhD-s hallgató, PhD-s fokozat fémjelzi ennek a kutatólaboratóriumnak az aktivitását. Ami nem rajtam múlott kizárólagosan, én a kondíciókat igyekeztem megteremteni.

Korábban nyilatkozta, hogy rektorként feladatának tekinti, hogy külföldön – nyilvánvalóan jobb körülmények között – dolgozó fiatal tálentumokat hazacsábítson a magyarországi kutatólaboratóriumokba. Ezen a téren volt-e, van-e sikerélménye?

– Persze hogy van sikerélményem, mert hazajöttek olyan emberek, akiket külföldön is csábítottak volna. Nagyon fontos feladat, hogy a fiatalok külföldi műhelyekben megmérettessenek,tanuljanak, és hazajöjjenek. Nagyon szívesen említem példaként dr. Prókai Ágnest, azt a fiatal PhD-hallgatót, aki most fogja megvédeni a PhD-téziseit. Kint dolgozott az Egyesült Államokban, Kaliforniában, ahol elsajátított egy módszert, amelyet ma egyedül ő tud Magyarországon praktikusan a vesekutatás területén művelni. Ezzel párhuzamosan egy nagyobb pályázattal sikerült egy olyan műszert is beszereznünk, amellyel alkalmazni tudja ezt az eljárást. A vesében lejátszódó molekuláris szintű tevékenységeket egy mikroszkóp alatt valós időben lehet vizualizálni. Vagyis látjuk azt, miként szekretálja azt a hormont különböző beavatkozásokra. Ez azért nagyszerű, mert az ötletek jelen vannak, a jól felkészült kutatóknak mindig vannak kérdései és gondolatai. Prókai Ágnes megtanulta ezt a módszert, hazajött, és most az egyetemen kutat. Természetesen szélesebb körben folyik ez a munka az egyetemen, amelyben a Biofizikai Intézet és az Elméleti Orvostudományi Központ más intézetei is, és a Gyerekklinika laboratóriumának munkatársai is benne vannak. Ennek a kutatói csapatnak köszönhető, hogy a Semmelweis Egyetem világviszonylatban is az élen jár a vesekutatások terén. Munkájuk komoly nemzetközi érdeklődést váltott ki.

Mindemellett kívánatos lenne a képzett – esetleg már külföldi tapasztalatokkal gazdagodott kutatóinkat megtartani.

– Hazajöttek ugyan tehetségek, persze el is mentek néhányan, mert az élet, a kondíciók közben megváltoztak. A mukacsoportunkban van egy olyan ember, dr. Fekete Andrea, aki a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Fiatal Kutatói Program itthon maradó jogcímén éppen most Prókai Ágnessel dolgozik. Nagyon fontos, hogy itthon tartsunk olyan embereket, akik megjárták a világot, de az ajánlatokkal még most is, állandóan bombázzák őket. Örömmel tölt el, hogy a viszonylag kevés Lendület Pályzatból az egyiket a közvetlen munkatársam nyerte el. Az egyetemen egyébként volt még egy nyertes, dr. Geiszt Miklós az Élettani Intézet docense. Ez az Akadémia elnöke által elindított nagyszerű kutatói utánpótlás-támogatás a Semmelweis Egyetemen jó talajra talált.
 
Forrás: Weborvos - Bene Zsolt



Magyar Nephrologiai Társaság Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége B. Braun Diaverum Fresenius Medical Care