NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

 

Kereső



A megadott "diabétesz" feltételre az alábbi oldalakat találtuk:

30 év diabétesz után

30 év diabétesz után

8 aranyszabály a megelőzésért

Számos dolgot tehetünk, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük!

A dohányzás és a vese

A dohányzás növeli a vese rosszindulatú daganatai és egyéb krónikus vesebetegségek előfordulását is.

A kiszáradás megelőzése az akut veseelégtelenség elkerülésére

Az akut veseelégtelenség esélyét csökkenthetjük, ha figyelünk szervezetünk megfelelő folyadékellátására.

Összefogás a vesebetegségek megelőzéséért

Dr. Reusz György professzorral, a Magyar Nephrológiai Társaság (MANET) tavaly ősszel, négy évre megválasztott elnökével a Nemzeti Vese Programról, annak céljairól, a vesebetegek tájékoztatásáról és az orvosok továbbképzéséről beszélgettünk.

Ismét a diabéteszről, nem csak cukorbetegeknek

A betegség rejtve, tünetszegényen alakul ki, ezért 35-40 év felett legalább évente indokolt a vércukor szint ellenőrzése.

Művesekezelés - dialízis

Az évente dialízis programba kerülők csaknem 60-70 százalékánál a betegség felismerésével egyidőben, azaz sürgősséggel kell elkezdeni a kezelést.

Mi köze van a cukorbetegségnek a vesebetegséghez?

Mit tehetünk a cukorbetegség és ezzel együtt a vesebetegség megelőzése érdekében?

Mivel védhetjük a veséinket? Tippek, tanácsok

Ha bármilyen okból hajlamosak vagyunk, vagy ha vesebeteg él a családban, akkor fontos ismernünk, hogy milyen módon óvhatjuk veséinket, miként csökkenthetjük a vesekárosodás kockázatát.

nefrológia

Vesebetegek a háziorvosnál: résen kell lenni!

Felderítettség növelése, célértéken tartás! Akár katonai műszavak is lehetnének az alapellátás feladatai a vesebetegségek terén.

Veseelégtelenséghez vezető betegségek, környezeti tényezők

A veseelégtelenséget az esetek kétharmadában évekig fennálló, általában kezeletlen magas vérnyomás, illetve cukorbetegség okozza. Ám ezen kívül még számos állapot vezethet a vesék ideiglenes vagy tartós károsodásához.

Vesetranszplantáció gyerekeknél

Nephrológus szakértők szerint újabban a korábbinál betegebb gyerek-populáció kerül a művese állomásokra.

2013-ban is folytatódik a Nemzeti Vese Program

Megkeressük a kitörési pontokat, hogy minél többekhez eljuthasson az üzenet.

30 éves a klinika Gyermekdialízis Központja

Először a túlélés esélyét adták a vesebeteg gyerekeknek, majd később, a gyermekvese-transzplantáció lehetőségével már egy komplex terápia vált elérhetővé.

A cukros üdítők emelik a diabétesz kockázatát

Az Egészségügyi Világszervezet szerint világszerte több mint 310 millióan küzdenek a betegséggel.

A diabétesz gyakori következménye a vesebetegség

A cukorbetegség egyik legalattomosabb szövődménye a vesebetegség, ami sokáig észrevehetetlen és csak akkor produkál tüneteket, amikor már nagy a baj.

A mindig aktuális 8 aranyszabály

Számos dolgot tehetünk, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük!

A Vese Világnap idei témája a vesebetegség és az elhízás!

Az elhízás kockázati tényezője a vesebetegség kialakulásának: közvetve és közvetlenül is krónikus vesebetegséghez vezethet!

Adj vesét, hogy életet adhass!

A 2012-es Vese Világnap központi üzenetével az élődonoros szervátültetésre, a szervfelajánlásra fókuszál.

Aktualitások a nefrológusok debreceni kongresszusán

A Nemzeti Vese Program is jelen van a szakmai kongresszuson.

Új lehetőségek az akut vesekárosodás kivédésében

A felfedezésről a legrangosabb nefrológiai szaklapban számolt be az MTA-SE Lendület Diabétesz Kutatócsoport.

Újévi fogadalom a vesebetegségek megelőzésére

Mit tehetünk, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük?

Óvd a veséd, ezzel megvéded a szívedet!

Az éves laborvizsgálatok keretében, ellenőrizve a vesefunkciót, megelőzhetők a súlyosabb esetek.

Életek múlnak a vesetranszplantációs várólistán

Mi a várólista-bizottságok feladata, hatékonyan végzik-e azt?

Csak ezt kell betartani a vesebetegségek megelőzéséért

Számos dolgot tehetünk, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük! A 8 aranyszabály!

Diabétesz és rokkantság: egyenes összefüggések

A cukorbetegség növelheti a rokkantság kialakulásának kockázatát idősebb korban.

Egyre fiatalabb korban alakul ki a vesekövesség

A régi vélekedés szerint ilyen esetben kalcium megvonás szükséges, azonban ez többet árt, mint használ gyerekkorban!

Egyre nő a vesebetegségek előfordulásának gyakorisága

A vesepótló kezelésben részesülők száma 426 ezerről 1,5 millióra emelkedett 1990 és 2000 között.

Ettől veszélyesebb a cukorbetegség!

A diabétesz gyakori szövődménye a vesekárosodás, ami provokálhatja a hipertónia kialakulását.

Figyelj a kilókra! Figyelj magadra!

Sok idős ember kerül a kórházba, mert folyadékfogyasztás híján, a gyógyszerek miatt tönkremegy a veséje.

Igyunk egy pohár vizet a vesénk egészségére!

A B. Braun Avitum dialízishálózata is csatlakozik a Vese Világnapi rendezvényekhez.

Jól szerepelt a Nemzeti Vese Program a Spar Maratonon

Elképesztő, hogy akadnak olyanok is, - a válaszolók 10 százaléka - akik szerint egyetlen vesénk van.

Kézikönyv cukorbetegeknek a szakma ajánlásával

Külön fejezet szól a vesebetegségek megelőzéséről, a tennivalókról.

Különös tünetek kullancscsípés miatt

A Borrelia fertőzés nagyon ritkán, de okozhat romló vesefunkciót is, godnolni kell rá.

Kockázatok a dialíziskezelésben

Bízunk abban, hogy továbbra is lesz szerepünk a magyar egészségügyben, és jó példaként tudunk megmaradni a piacon.

Magyar felfedezés segíthet a veseátültetésben

A receptor segítségével javítják a vese vérellátását, ezáltal csökken a vese szövettani károsodása, és javul a vesefunkció.

Ne tömjük magunkba a sok gyógyszert!

A megelőzés fontosságára és a vesebetegségek kezelésének új lehetőségeire hívják fel a figyelmet a 16. Debreceni Nephrologiai Napok előadásain - írta a Dehir.hu.

NVP: Háziorvosi továbbképzés indul

A megelőzés és a korai felismerés erősítésére indít képző programot a Magyar Nephrologiai Társaság háziorvosoknak.

Ott leszünk a 27. Spar Budapest Nemzetközi Maratonon

Drukkolhatunk a szervátültetettek csapatának, kérdezhetjük a szakértőket, tesztelhetjük a vesebetegség jeleit.

Sajtótájékoztató a Vese Világnap alkalmából

2014. március 13-án 10.00 órakor az Emberi Erőforrások Minisztériumának Arany János utcai épületében.

Szorosra fűzött civil szálak a betegekért

Idén együttműködik a Nemzeti Vese Program és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.

Társadalmi jelentőségű vesegondok

Interjú Reusz György professzorral, a Magyar Nephrologiai Társaság elnökével a nefrológiában mutatkozó igényekről és a lehetőségekről.

Több beteg, kevesebb pénz

A diabéteszes és hipertóniás esetek növekedésével párhuzamosan a dialízisre szorulók száma is évente 4-5%-kal növekszik. Zoltán Györggyel, a Nemzeti Vese Program operatív igazgatójával készített interjút a Magyar Kórházszövetség szaklapja, a Kórház.

Több vesedonort kellene szervezniük a kórházaknak

A Nemzeti Vese Program 2013-ban egyszerre szólítja meg az orvosokat, a lakosságot és a döntéshozókat, hogy javítani lehessen az ellátás eredményességén.

Vese Világnap 2016. március 10. Sajtóanyag

A Vese Világnap idei témája a gyermekek és a vesebetegség!

Vese Világnap 2014: A veséink velünk öregszenek

Számos dolgot tehetünk, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük!

Vese Világnap 2015: a fő üzenet

Az ez évi jelmondat: „Egészséges vesét mindenkinek!”, a központi téma pedig „Az ideális folyadékfogyasztás.

Vese Világnap: 100 évesnél idősebb beteg is járdialízisre

A vesét érintő kockázatok az életkorral növekednek, van tehát teendő.

Vesebetegek a háziorvosnál

Nem elegendő a beteg panaszaiból kiindulni, hiszen a vesebetegség sokáig tünetmentes.

Vesebetegség: csak hiszed, hogy nem érint

Van, ami a politikusokon és az orvosokon múlik, de valamit mi is tehetünk magunkért.

Veszélyek és esélyek a veseszövődmények terepén

A cukorbetegség vesét érintő szövődményeiről, azok elkerülésének lehetőségeiről szólt a betegoktatás Győrben.

Világnapi plakátpályázat egyetemistáknak

Az elhízás, a diabétesz és a magas vérnyomás a krónikus veseelégtelenség előszobája! - Weborvos

Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége