NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Veseátültetés élő donorokból

Az élő donorokból történő veseátültetések száma világszerte növekszik, mivel a halottakból származó vesék száma korlátozott.

A veseátültetések számának növekedését lehetett várni a HUNGAROTRANSZPLANT megalakulása (2001) után azonban jelentős változás nem következett be. Az évek óta tapasztalható stagnálás az oka részben annak, hogy a transzplantációval kapcsolatban megjelent cikkek, riportok közül is több foglalkozott az élő donorból származó szervátültetések lehetőségével. A kérdés fontosságára utal, hogy a Magyar Transzplantációs Társaság kongresszusán és más tudományos ülésein is kiemelt téma volt. Tekintettel arra, hogy a probléma nem csak a betegeket, hanem a szervátültetésben résztvevőket, a nefrológusokat, hepatológusokat és a családorvosokat is érinti, kívánatosnak látszik alaposabban is körbejárni a témát.

A gyakorlatban a vese és a máj átültetése során jöhet számításba az élő donor. A többi szerv, szervszegment, lebeny (vékonybél, pancreas, tüdő) élő donorból történő átültetésének gyakorlati jelentősége elhanyagolható, nagy, külföldi centrumokban is ritkaságnak számit.

Az élő donorokból történő veseátültetések száma világszerte növekszik. Ennek oka, hogy a halottakból származó vesék száma korlátozott, ami részben szervezési feltételekre, részben az adott ország törvényeire, vallására vezethetők vissza. Azokban az országokban, ahol jól működik a cadaver program (Spanyolország, Belgium, Ausztria) gyakorlatilag nincs élő donorból származó átültetés.

Hazánkban is megfigyelhető, hogy amikor a cadaver vesék száma nő, csökken az élő donorok száma. Ennek ellenére Magyarországon az európai országokhoz viszonyítva is alacsony az élő donoros átültetések száma, 5% alatt marad. Ismert, hogy az élő donoros átültetések korai és késői eredményei jobbak, mint cadaver vese esetében. Indokoltnak látszott erőfeszítéseket tenni az élő donorok számának növelése érdekében. Ez sikerrel járt az elmúlt években. A Transzplantációs Klinikai új igazgatója, dr. Langer Róbert csaknem 20%-os arányról számolt be, ami már az európai színvonalnak felel meg.

Milyen szakmai érvek szólnak az élőből történő veseátültetés mellett?

Első helyen kell megemlíteni a csaknem minden országban tapasztalható donorhiányt. Nem vitás, hogy a sikeres veseátültetés mind a túlélés, mind a rehabilitáció mind pedig az életminőség tekintetében bármelyik vesepótló kezelés eredményeinél jobbak. Ennek oka többrétű. Részben a jó immunológiai egyezés miatt a kilökődési reakciók gyakorisága és súlyossága lényegesen alacsonyabb, mint cadaver vesék esetében. A műtét tervezhető, ezért mind a donor, mind a recipiens „ideális” egészségi állapotban kerül műtétre. A vese eltávolításának és beültetésének műtéte azonos időben történik, ezért az ischaemiás idő, amíg a vese keringés nélküli állapotban van, jelentősen, percekre vagy néhány órára rövidül. Az átültetett vese nem károsodik az agyhalál állapotához vezető sérülés, betegség következtében, a keringés-labilitás, az esetleges oxygénhiány, a kihűlés, az alkalmazott gyógyszerek nem kívánatos vesekárosító hatása ugyancsak rontja a vese tartós túlélését.

Élő donor esetében a várakozási idő, vagyis a hemodialízis programban eltöltött idő jelentősen csökkenthető, annyira, hogy alkalmasint még a dialízis kezelés megkezdése előtt – ha a transzplantáció indikált – már elvégezhető a műtét. A preemptív veseátültetés esetében az eredmények tovább javulnak. Különösen a hipertónia betegség, a diabetes és a krónikus glomerulonephritis okozta veseelégtelenségben figyelhető meg a betegek, működő vesével történő túlélésének jelentős javulása.

Nem hanyagolható el az sem, hogy az élő donor kivizsgálása során olyan betegségei derülhetnek ki, amelyek az adományozást meghiúsítják ugyan, de ez a potenciális donor érdekét, egészségét szolgálja.

Az is az élő donoros transzplantáció mellett szól, hogy a donor a veseeltávolítást követően is szorosabb ellenőrzés alatt áll (rendszerint) ezért a későbbiekben fellépő egyéb betegségeit is korábban diagnosztizálják és kezelik. A donorok tartós túlélése, életminősége hasonló, a késői károsodás csak jelentéktelen mértékben (1-2 század százalékkal) magasabb az azonos életkorú, nemű és körülmények között élő normál lakossághoz képest.

A kilökődési reakció élő donorok esetében ritkább és enyhébb lefolyású, ezért az immunszuppresszió is kevésbé agresszív. Így a gyógyszerek mellékhatásai (infekciók, daganatok stb.) is enyhébbek, kezelésük is gazdaságosabb, vagyis olcsóbb.

Az immunszuppresszív gyógyszerek tekintetében áttörő változás az elmúlt években nem következett be, ez a tolerancia kialakításától várható.

Meg szokták említeni donor pozitív pszichés reakcióját, mint az élő donáció mellett szóló érvet. A felmérések azt mutatják, hogy a donorok jelentős száma örömmel élt a lehetőséggel, büszke volt cselekedetére, a donor és recipiens között igen szoros és tartós érzelmi kötöttség alakult ki, erősebb, mint ami a műtét előtt volt.

Az élő donor mellett kardoskodók annyira elkötelezettek, hogy nem tekintik ellenjavalltnak az un. marginális élő donorokból (nem tökéletes szervvel rendelkező donorokból) történő átültetéseket sem, annak ellenére, hogy az eredmények kb. 10%-kal rosszabbak, mint a nem marginális donorok esetében. Nem jelent kontraindikációt a testsúlyfelesleg (BMI > 25), az életkor (nincs korhatár), a magasabb vérnyomás, ha a diastolés érték nem haladja meg a 85 Hgmm értéket és a GFR nem kisebb 61-70 év között, mint 61ml/min/1,73m2.




Dr. Alföldy Ferenc
Magyar Nephrologiai Társaság Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége B. Braun Diaverum Fresenius Medical Care