NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Dialízis közben is járta a világot

Még a dialízis ideje alatt sem kell mindenről lemondani, így a nyaralásról sem.

Börcsök Enikő épp húsz éve, a színművészeti főiskola utolsó évében tudta meg, hogy beteg. Ráadásul olyan kórban, vesebetegségben szenved, ami akár még azelőtt véget vethet választott hivatásának, hogy elkezdhette volna. Bár tizenkét évig a férje ölben vitte egyik kórházból, egyik kezelésről a másikra, csövek lógtak ki belőle, bedagadt a nyaka, a bokája, rosszul volt, gyógyszerekkel tömték tele, Börcsök Enikőből színművésznő lett, méghozzá a legjobbak egyike. A Nemzeti Vese Program nagykövete második transzplantációja óta tökéletes, teljes életet él, épp vakációját tölti. De úgy véli, és ezt maga is bizonyíthatja, hogy betegen sem, még a dialízis ideje alatt sem kell mindenről lemondani, így a nyaralásról sem. Erről kérdeztük.

- Nyolc év gyógyszeres kezelés, majd egy sikertelen veseátültetés után három évig, 2000. és 2003. között hetente háromszor hajnalban 4 órát töltött a dialízis-állomáson…

- A számos kellemetlenség mellett ez azért is volt ijesztő, mert nagyon helyhez kötött. Sohasem utazhatom többé! Legalábbis ezt gondoltam. Aztán várakozás közben az állomáson találtam egy brosúrát, amelyben felsorolták azokat az európai nyaralóhelyeket, amelyek közelében dialízis központok vannak. Rákérdeztem az orvosomnál, aki nemcsak bátorított az utazásra, hanem segített is a megszervezésében.

- Hol járt ezalatt a 3 év alatt?

- Több helyen is, például Olaszországban, Horvátországban.

- Összehasonlítva, hol a legjobb az ellátás?

- Szakmailag és felszereltségében nincs mit szégyenkezni a magyar dialízis központoknak, itthon is magas szintű az ellátás. Inkább a körülmények miatt éreztem nagyon jól magam a horvátországi Opatijában. Ott ugyanis a központ közvetlenül a tengerpart mellett volt, és még dialízis közben is, a hatalmas üvegablakokon át figyelhettem a hullámokat. Róma pedig azért volt érdekes, mert a központban apácák látták el a betegeket. Nagyon kedvesek voltak.

- Ezek szerint jó szívvel buzdítja a dializált betegeket, nem kell félniük nekivágni a nagyvilágnak?

- Gondolom most, nyolc évvel később, még több olyan helyre lehet utazni, ahol dialízis központ van. Sajnálom, hogy olyan kevesen tudnak erről a lehetőségről, pedig tényleg nagyon biztonságos és nagyon könnyen megszervezhető. Tudom, sokan szoronganak attól is, hogy nem tudnak nyelveket, de erre nincs is szükség, a kezelés ugyanaz, a helyi orvosok pedig kézről-kézre adják a betegeket.

- A második transzplantációja nagyon jól sikerült, eszébe jut még egyáltalán a betegsége?

- El lehet feledkezni róla. persze, minden nap, amíg beveszem a gyógyszert, addig a tíz percig foglalkozom vele. De ez is már olyan, mint a reggeli kávé, rutin, amihez nem kapcsolódik már semmilyen rossz érzés.

- Sokáig csak a környezete tudta, hogy milyen bajjal küzd, még azután is, hogy már teljesen jól volt…

- Az ember nem szívesen beszél a gondjairól, különösen a betegségeiről, nem szívesen tépi fel a sebeket. Ma már nincs bennem félelem, és úgy gondolom, talán épp azzal segíthetek másoknak, ha megmutatom magam, ha látják, nap mint nap dolgozom, teljes életet élek. Mindez reményt adhat, hogy igenis van kiút ebből a betegségből.

Részletek a Diaverum honlapján

Kapcsolat a Freseniusnál



beb
Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége