NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Egészségben, betegségben, műtőben?

A laparoszkópos műtét után ugyanabban a kórteremben, egymás mellett ébredtek.
Csák József korábban nagy haspók volt, a tavaly novemberi műtét óta is olykor még „kezére ragad a hűtő”. Ilyenkor felesége, Éva viccesen fel is szokott kiáltani: „Úristen, kinyírod a vesémet!”. És valóban, a ragozás pontos, hiszen József az átültetés óta Éva veséjével él.

Több mint 20 éve tudta meg a nyíregyházi házaspár, hogy a most ötvenéves Józsefnek mindkét veséje cisztás. Az akkor még fiatalember homokba dugta a fejét, ahogy mondja, a „vakszerencsében bízott”. Pedig ott volt előtte az édesanyja példája, akitől a betegséget örökölte, és aki akkor már sokadik éve dialízisre szorult. A férfi mégis abban reménykedett, hogy addigra, amikorra eljut idáig, valami csoda történik, mondjuk, felfedezik a tökéletes vesegyógyszert.

Úgy döntött tehát, hogy nem hajlandó betegnek tudnia magát, nem szed gyógyszert, nem diétázik, nem vesz tudomást a jelekről. Hiába kérlelte a mamája, a felesége és a gyerekei, hogy vigyázzon magára, József ugyanúgy élt, dolgozott, evett-ivott, mint korábban. Sokáig tehette is ezt, hiszen nem voltak panaszai, nem fájt semmije, legalábbis mindenkinek, a családnak, a barátoknak ezt mondta. Pár évvel ezelőtt azonban, ha csak magának is, de bevallotta: éjszakánként már érezi a bajt.

2008-ig tartott a struccpolitika, akkor már József édesanyja nem élt, tíz év dialízis után 70 éves korában elhunyt. Tehát ez volt az az év, amikor közölték a férfival, hogy muszáj lesz neki is elmennie művesekezelésre. József ismerve a mama küszködését a hemodialízissel, úgy döntött, ő a hasi dialízist választja. Tett azonban egy utolsó kísérletet arra, hogy mindezt megússza. De most nem azt az utat választotta, hogy nem vesz tudomást a bajról, hanem a tettek mezejére lépett. Már csak azért is, mert megszületett az unokája, és rá kellett döbbennie, hogy már nem tudja felemelni. Rájött, élni akar, szeretné látni, ahogy felnő.

A házaspár egy ismerőse ajánlott egy pesti orvost, Polner Kálmánt, a Margit Kórház osztályvezető főorvosát, aki talán alternatívát tud a dialízis helyett. József és Éva tehát útnak indult, de csak a főorvos színe előtt jöttek rá, hogy mennyire készületlenül. A nephrológus feljegyzéseket kért a vérnyomás, a vizelet alakulásáról, látni akarta a diétás naplót. A házaspár összenézett, még csak hallani sem halottak eddig arról, hogy mindezeket az értékeket figyelni, felírni kellene. Ezek nélkül is, a kórházban végzett vizsgálatok alapján a főorvos megnyugtatta őket, ha József szigorúan betartja az általa előírt diétát, egyelőre nincs szükség dialízisre.

A férfi most már komolyan vette a doktor dörgedelmeit, és kreatinin szintje nem is nőtt tovább. Józsefnek akkoriban nemcsak ez okozott örömet, hanem az is, hogy kiderült: mégis csak alkalmas a veseátültetésre. Korábbi orvosai ugyanis azt mondták: ahogy édesanyjánál, úgy nála is lehetetlen a transzplantáció. A felfedezés után a férfi és felesége is egyre többet tudtak meg erről a beavatkozásról. Legtöbbet egy diósjenői betegoktató táborban, ahova a betegek és hozzátartozók együtt mehettek el, és ahova a főorvos ajánlotta be őket.



Éva a második ilyen táborozás után döntötte el, hogy férjének adja az egyik veséjét. „Már korábban is hallottuk, hogy nemcsak halottakból származó vesét lehet beültetni. De addig a 2010-es táborig nem tudatosult bennem, hogy én is lehetek donor. Ott viszont megnéztünk egy megható filmet egy párról, ahol szintén a férfi volt a beteg, a nő viszont a veséje odaadásával adott még egy esélyt neki. A film után tudtam: én is ezt akarom.”

Nemcsak Éva, hanem József húga, sőt felnőtt gyermekei is felajánlották a veséjüket a férfinek. „Jó érzés volt, hogy mindnyájan segíteni akarnak, de akkor azt gondoltam, nem fogadhatom el”. A kórházba bekért minták közül a gyerekekét azonnal ki is dobatta, nem engedte megvizsgálni. Éva végül azzal győzte meg férjét, fogadja el a veséjét, hogy fordított esetben József is megtenné érte ugyanezt.

Másfél éves procedúra következett, kivizsgálások, tesztek. Már ki volt tűzve a műtét, de akkor épp Éva egyik értéke nem volt megfelelő. Végül 2011. november utolsó napján, pár óra eltéréssel mindketten kés alá feküdtek. A két és fél órás laparoszkópos műtét után ugyanabban a kórteremben, egymás mellett ébredtek. „Nekem pokolian fájt mindenem – meséli Éva – Józsit viszont az ágyhoz kellett kötözni, mert repedt a boldogságtól, olyan jól érezte magát. Szegénykémen láttam, hogy nagyon igyekszik nem kimutatni az örömét, mert közben nagyon sajnált engem, hogy szenvedek.”

13 napig voltak kórházban, és amikor kijöttek, Józsefnek a korábbi 860-as kreatinin szintje 200 volt. A férfi idén januárban már ismét dolgozott, sőt három hónappal a műtét után megkérdezte az orvosát, elmehetne-e – ahogy minden márciusban – síelni. Ezt akkor a főorvos tanácsára elhalasztották, de az idei síszezont már biztos nem hagyják ki.



Éva az operáció után négy héttel már szintén munkába, tornázni, unokázni járt. Egy dolog változott csak meg a pár életében: a háztartásban addig nem igazán jeleskedő József igazi házitündérré vált. „Porszívózott, takarított, bevásárolt, állandóan ott sertepertélt körülöttem, bevallom már egy kicsit terhes is volt – meséli a feleség. Szerencsére, azóta már visszazökkentünk a régi kerékvágásba, de a háláját azóta is, minden nap érzem.”

Bernáth Bea
Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége