NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Fáj a vesém, mit vegyek be?

Sokan életükben akkor kezdenek el először gondolkodni azon, hogy pontosan hol is helyezkedhet el a veséjük, amikor hátul, a derekukban, belül fájdalmat éreznek.
Addig is, míg orvoshoz jutunk a panasszal, jó lenne valahogy csillapítani a fájdalmat – ennek lehetőségeiről kérdeztük Dr. Komáromi Zoltán háziorvost. Mint azt portálunkon is olvashatták a vese a hátukon, az utolsó bordaív alatt található, a gerinc közelében. Az első, amin érdemes elgondolkodnunk, hogy érte-e valami sérülés, fizikai behatás azt a területet, megütöttük-e, meghúzódott-e, ráestünk-e – mert ha igen, akkor húzódás, zúzódás okozhat fájdalmat, nem a vese. Ebben az esetben krémekkel, a testrész kíméletével segíthetjük a gyógyulást.

Ha nem történt sérülés, akkor gyanakodhatunk a vesé(i)nkre. Ha pedig valamilyen vizeléssel kapcsolatos panaszunk is van, akkor szinte biztosan ezzel van baj. Ha túl sűrűn kell pisilnünk, vagy éppen hogy egy jó ideje nem vagyunk képesek kiüríteni a hólyagunkat, ha véres a vizeletünk vagy fájdalmas, ha láz is kíséri, ha beödémásodik az arcunk vagy lábunk, akkor irány az orvos!
Ám mivel a tünetek néha a legrosszabbkor, este, éjjel vagy hajnalban jelentkeznek, ezért jó tudni, hogy mit tehetünk addig is, míg orvoshoz nem jutunk.

Elsősegély vesepanaszoknál
Ha a vizelet elakadt, akkor nagy baj lehet – ekkor nem szabad húzni az időt: mentőt kell hívni, mert a hólyag szét is repedhet. Nem nagyon van idő gyógyszereket keresgélni, de a szokásos, erős fájdalomcsillapító bevehető, míg kiér a mentő.

Ha vesekőről van szó, akkor egyoldali fájdalmat érez a beteg, de olyan erőset, ami a szüléshez hasonlítható, kisugározhat egészen a combokig. Gyakran hányinger kíséri – márpedig ez nehezíti a gyógyszerek bevételét. Ezért ilyen esetben előbb a hányingert kell megszüntetni – ezt leginkább kúppal érdemes: recept nélkül kapható hányinger-csillapítót kell használni ilyen esetben. Eltelhet 15-20 perc is, mire a hányinger csillapodhat annyira, hogy a beteg be tudja venni a tablettát.
Ilyenkor valamilyen erős fájdalomcsillapítót és görcsoldót kell keresni az otthoni készletből.
Ha ezek hatására a fájdalom elviselhetővé válik, akkor próbáljunk kényelmes pozíciót találni, elaludni, várjuk ki a reggelt, és menjünk orvoshoz. Ha azonban a fájdalom nem szűnik, akkor orvost kell hívni, vagy ügyeletre kell juttatni a beteget. - Ilyen esetben a kollégák nem szoktak háborogni az éjszakai riasztás miatt sem, főleg, ha kiderül, hogy a fájdalom most jelentkezett, és csillapítók szedésére sem múlt el – tette hozzá Dr. Komáromi Zoltán. Az orvos már vénásan adja be a gyógyszereket, így elkerülhető a hányinger miatti öklendezés.

Ha láz és zavaros vizelet jellemzi a panaszokat, akkor a sok folyadék mellett szintén általános láz- és fájdalomcsillapító lehet az első – az orvos pedig majd antibiotikumos kezelést alkalmaz.
A meleg vizes fürdő nem mindig segít – ha például gyulladás van, akkor még rá is erősíthet. Ezt tehát nem ajánlja Komáromi doktor.

Általános tanácsok a gyógyszer bevételéhez
A gyorsabb felszívódás érdekében olyan gyógyszert válasszunk, amely eleve folyadék, (például van megiható fájdalomcsillapító) vagy vízben feloldható, vagy porrá törhető.
Komáromi doktor metamizole natrium hatóanyagú szert szokott ajánlani: bár receptre kapható ez a népszerű fájdalomcsillapító, de a legtöbb háztartásban van belőle. Ezt érdemes kombinálni a vény nélkül kapható No-Spa, esetleg Papaverin vagy Buscopan tablettával – melyeket törjünk szét apróra, és úgy nyeljünk le. Ha valakinek nincs alacsony vérnyomása, akkor 1-2 óra múlva még ismételhető egyszer ez a kombináció.

Ha van otthon reumatikus fájdalomra orvos által felírt fájdalomcsillapító (például Diclofenac hatóanyagú), akkor ideiglenesen nagy segítség lehet, mert hatékonyan csökkenti a vesebetegség okozta fájdalmat is, addig, míg orvoshoz nem jut a beteg.

Amikor orvoshoz kerülünk, mindenképpen mondjuk el, hogy mikor, milyen dózisban, milyen gyógyszert vettünk be eddig! Ez segíti az orvost a terápia felállításában, a mellékhatások elkerülésében és abban, hogy ne adagolja túl valamely hatóanyagot.

Fáj, de kibírható, elmúlik, de visszatér
Előfordulhat, hogy valakinek néha-néha fáj, gyógyszer hatására elmúlik, de később visszatér a panasza. Ha nem mozgásszervi panasztól fáj a dereka, és a gyógyszer bevétele nem szünteti meg a bajt, csak ideiglenesen enyhíti, akkor ott baj van.

Tehát ha a fájdalom nem erős és nem állandó, csupán rendszeresen visszatérő, akkor sem szabad sokat várni! Aki igazán vigyáz magára, az egy-két ilyen alkalom után akkor is felkeresi a háziorvosát, ha a rendelési idő alatt éppen nem fáj semmije – mert érdemes utánajárni, mi okozza a panaszokat.

Ha pedig rendszeres a fájdalom, akkor mindenképpen kivizsgálást igényel.

Főleg nőknek szokott gyakrabban gondot okozni a felfázás – ennek kezelésével sem érdemes sokáig várni. Ha a fél órás ülőfürdő (1 kg só egy kád 37-38C°-os vízbe) és a vény nélkül kapható felfázás elleni készítmények 2-3 nap alatt nem hoznak javulást, akkor mindenképpen menjünk orvoshoz, mert az elhanyagolt felfázás nagyon komoly, akár életre szóló következményekkel járhat.



Kéky Kira
Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége