NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Élsportolók fél vesével

Egy vesével is lehet teljes életet élni. Nincs akadálya még a testmozgásnak sem – orvossal konzultálva, szigorú odafigyeléssel még akár rendszeres edzés is vállalható. Magyarországon azonban a szabályok szerint nem kap versenyengedélyt az a sportoló, aki fél vesével él.

A szakemberek szerint az egyik vese elvesztése miatt az élet minősége – rövid távon – nem változik jelentősen. Számos példa van rá, hogy valakiről csak felnőtt korában derült ki, hogy egy vesével született. Váli Béla Edgár – az orvosilexikon.hu oldalán megjelent, "Sport egy vesével" című cikkében – azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyik vese elvesztése "főként hosszabb távon, a mindennapi életvezetésére is hatással lehet. Az egyik vese kiesése esetén ugyanis a szervezet homeosztázisa sérülékenyebbé válik. A vesék részt vesznek a vérnyomás hormonális (renin-angiotenzin), központi és környéki idegrendszeri (vegetatív), valamint egyéb mechanizmusok által megvalósuló, összetett szabályozásában. A kor előrehaladtával emelkedhet a vérnyomás, növekedhet a valószínűsége a magasvérnyomás betegség (hipertonia, helyesebben hipertensio) kialakulásának."

A szerző azt is hozzáteszi: "Több követéses vizsgálat számolt be arról, hogy az egyik oldali szerv eltávolítása után a megmaradt vese szöveteiben idővel degeneratív, szklerotikus folyamatok indulhatnak be. Ez egyes esetekben – hosszú évek alatt – a vese funkciójának, többek között az érgomolyagokhoz kötött szűrőképességnek, azaz a glomeruláris filtrációnak a romlásához, a fehérjemegtartó képesség csökkenéséhez, illetve veseelégtelenséghez is vezethet (utóbbi indikátora a vizeletben kimutatható kreatinin mennyiségének megnövekedése). A teljes képhez hozzátartozik, hogy a más és más betegcsoportokon végzett, különböző intézetekhez köthető vizsgálatok ellentmondásosak, leginkább a kockázat túlsúlyossággal párhuzamosan megfigyelhető emelkedésében bontakozott ki egyetértés."

"Más kérdés a sport, pontosabban a versenysport. Elméletileg a vese által (is) termelt erythropoetin, a vörösvértestek fejlődéséhez szükséges glikoprotein mennyiségének kihívást jelentő körülmények között észrevételezhető relatív hiánya is korlátozhat." – figyelmeztet írásában Váli Béla Edgár.

A hétköznapokban tehát az eredetileg páros szerv egyetlen egészséges tagja is el tudja végezni a vese feladatait, ugyanakkor bármilyen későbbi sérülés, illetve betegség sokkal súlyosabb problémát jelenthet az egy vesével élők számára, mert nincs másik szerv, amely átvehetné a csökkent képességű vese szerepét. Az óvatosság nem árt, hiszen ha az egyetlen vese működése jelentősen romlik, vagy a funkciója teljesen leáll, akkor az gyors orvosi beavatkozást igényel. Szélsőséges helyzetben az is elképzelhető, hogy ilyenkor azonnali veseátültetésre van szükség a játékos életének megmentésére, ami azonban nem minden esetben megoldható.


Melyik sportot válasszam?
Körültekintően kell megválasztani a sportágat, hiszen bizonyos fajta sportok – ahol a vese sérülésének nagyobb a valószínűsége – fokozott veszélyeket hordoznak az egy vesével élők számára. Így például érdemes kerülni a birkózást, a rögbit, a labdarúgást, a vízilabdát és a kézilabdát – általában a test-test elleni küzdelmet. Könnyen belátható, hogy szintén nem vesebetegnek való például a szertorna, a síelés (elsősorban a sérülésveszély miatt), továbbá a kerékpározás és a hosszútávfutás (a huzamos terhelés és a nagyfokú folyadéktér-változás miatt) sem. Az élsport okozta komoly vesesérülés esélye ugyan viszonylag alacsony, ám a kockázat teljes mértékben mégsem zárható ki. Önmagában az intenzív testmozgás során végbemenő folyadéktér-változás – a folyadékfelvétel és a fokozott mértékű izzadás – nagymértékben megterheli a vesét. Mindemellett fokozottan kell ügyelni a különféle fertőzések és felfázások elkerülésére is, mivel ezek szövődményeként vesegyulladás alakulhat ki.

A sportorvosi gyakorlat alapján országonként változó, hogy engedik-e egy vesével élsportot űzni a versenyzőt, vagy sem. Hazánkban az Országos Sportegészségügyi Központ dönt az versenysportolók játékengedélyről. Szomorú aktualitása a témának, hogy amikor a Veszprém kézilabda kapusát, a húszesztendős Ivan Pesic-et késsel megsebesítették, az egyik veséjét annyira megsértették, hogy azt az orvosoknak el kellett távolítani. Pesic a felépülést és a rehabilitációt követően visszatért volna a pályára, ám kiderült, a magyar szabályok értelmében nem kaphat sportorvosi engedélyt.

"Páros szervek esetében, ha az egyiket eltávolítják, akkor a másik hosszabb távon kompenzálja a hiányt, azaz hétköznapi értelemben gyógyultnak tekinthető a beteg. Az olyan sportágak esetében viszont, mint például a kézilabda, az edzések és a mérkőzések során fellépő folyadéktér-változás révén – értem ezalatt a folyadékfelvételt, majd az izzadást – komolyan terhelődik a vese" – mondta az Origo érdeklődésére az eset kapcsán dr. Balogh Péter, a Győri Audi ETO KC sportorvosa.

Dr. Tállay András, az Országos Sportegészségügyi Intézet vezető keretorvosa hozzátette, emberileg érthető volt, hogy Pesic vissza kívánt térni, de ha kivételt tettek volna vele, akkor attól kezdve mindenki, akinek egy vesével szeretne verseny sportolni, erre az esetre hivatkozna.

Elvben fennállt volna a lehetőség, hogy a sportoló egyedi elbírálást kérjen, de Pesic nem kívánta vállalni az ezzel járó 8–10 hónapos – és valljuk be, kétes kimenetelű – procedúrát. Sem az orvosszakértők, sem a Magyar Kézilabda Szövetség nem tehette meg azt, hogy jobb meggyőződésük ellenére kiadják az engedélyt, tudván, hogy az élsport jelentette terhelés és igénybevétel veszélyeztetheti a sportoló egészségét. Természetesen kockázat mindig van a sportban – hiszen ettől is érdekes –, ám a sportági döntéshozók felelőssége, hogy ezeket – amennyire lehetséges – minimalizálják.

A helyzet végül úgy oldódott meg, hogy Pesic hazautazott, mert a horvátországi szabályok szerint otthonában engedélyezték versenyszerű sportolását.
 


Bene Zsolt
Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége